A gyermekeinkért

Az asszony már jó ideje nem foglalkozott az érzéseivel. Gépiesen tette a dolgát, csinálta mindazt, amit megkövetelt tőle a Haza érdeke. Ezért ez a nap is olyan volt mint a többi. Tizennégy órás műszakjából hazatérve fáradtan leült a tévé elé. Szíve szerint kikapcsolta volna a készüléket, hogy ezzel is spóroljon az árammal, de nem tehette meg. Minden higunniai lakosnak kötelező volt valamilyen hírközlő készülék szinte folyamatos működtetése. Ha nem volt televíziója, akkor rádió, a tehetősebbjének Gliingle szemüveg, melyeken keresztül folyamatosan tájékozódhat az országa vezetése által elért politikai, és gazdasági sikerekről. Huszonöt éve már, hogy a fáradhatatlan ember, a Vezető, Higunnia szerető édesapjaként vezette országát. Vikut Ubran elnök a hatalomra kerülése óta az országa jólétén fáradozott. Harcát a nagy “teher háborúval” kezdte, melynek köszönhetően megnyerte a választásokat, így a második vezetői ciklusában a határokon kívülre űzte a kizsákmányoló, népe vérét szívó, külföldi cégeket. Az állam, és ezáltal a saját, szeretetet adó kezébe vette az energiaszolgáltatásokat, hogy a népe jólétben, és bőségben élhessen. Ezek voltak az első igazi nagy sikerei a Vezetőnek. Az energia árak szinte fillérekbe kerültek, de sajnos ennek a háborúnak ára is volt. A kiűzött cégek vitték magukkal a pénzt is, melyet hazugságokkal, és csellel szipolyoztak ki Higunnia népéből. Az asszony még emlékezett a Vezető akkori, néphez intézett beszédének néhány részletére.

 

“Látták ők, hogy Higunnia népe erős, őszinte, tiszta szívű nemzet! Tudták, hogy olyan fegyvert kell bevetniük ellenünk, melynek használatához a MI nemes, és tiszta népünk nem ért. EZ a fegyver az aljasság, és hazugság. Higunniai barátaim, testvéreim, gyermekeim: Nem hagyjuk, hogy megkárosítsanak minket. Megvédjük a Teher Csökkentést!Folytatjuk a Harcunkat! Ehhez a harchoz erő, és bátorság kell. Leküzdjük az akadályokat, melyet elénk állítottak, nem hátrálunk meg…..”

 

Hosszú beszéd megtette a hatását. Másnap néhány száz ember az utcára vonult, hogy transzparensekkel, dicsőítő szavakkal támogassa Ubran elnököt. Egy hét múlva két vezető politikust letartóztattak, mert bebizonyosodott, hogy az ő segítségükkel, és támogatásukkal károsították meg a népet. Megfosztották őket  mentelmi joguktól, és gyors tárgyalással életfogytig tartó börtönre ítélték mindkettőt, vagyonukat az állam lefoglalta a népet ért károk enyhítésére. Higunnia ünnepelt, élvezte a terhek csökkenésének gyümölcsét. Volt aki odáig ment, hogy huszonnégy órán át hasztalanul, és céltalanul égette gáztűzhelyén a lángokat, ezzel is Ubran elnököt, és a teher csökkentő politikáját támogatva. Minden a jó úton haladt ahhoz, hogy Higunnia örökre beírja magát a történelem nagy országai közé.

 

Az asszony ajtó csapódásra riadt. Lehalkította a készüléket, de csak annyira, hogy neki ne kelljen kiabálnia.

“Te vagy az kincsem?”

A lánya volt az. A munkából tért haza éppen, kezében egy szatyorral. A lány anyjára nézett. Fénytelen,  szemei alatt sötét karikák ültek, hangjából érződött a fáradtság, ajkai halvány mosolyra húzódott.

“Megjöttem.Főzök vacsorát.”

“Sokáig dolgoztál ma.”

 

Ezt a mondatot minden nap elmondta a lányának annak ellenére, hogy mindketten sokat dolgoztak. Ubran elnök évekkel ezelőtt bevezette a maximum nyolc órás munka időt, de a nyugatról pénzelt lázadók rengeteg kárt okoztak a gazdaságnak, ezért a Vezető újabb szónoklatban testvéri összetartásra szólította fel a népét. Először csak hetente egy-két alkalommal vállaltak néhány óra “védelmi munkát” az emberek, melynek hasznát, a szabotázs akciók kárainak kompenzálására fordítottak. Mikor már kezdett lassan helyre állni a rend, a lázadók egyre tevékenyebbek lettek. Ubran elnök ellenállásra szólította fel a népét.

 

“Higunniai barátaim, testvéreim, gyermekeim: Nem engedhetjük meg, hogy a nyugati pénz, és hatalomvágy által megrontott emberek elvegyék az életünket. Bizonyítsuk be nekik, hogy az IGAZ higunniai nem törik meg. Mikor ők működésképtelenné tesznek egy üzemet, MI a két kezünkkel többet termelünk. Ha ellopják az élelmünket, akkor MI többet termesztünk. MI nem fegyverrel harcolunk az agresszorok ellen, csak erővel. DOLGOS két karunk erejével. Megvédjük a szabadságunk!”

 

Másnap, országszerte, tömegesen iratkoztak fel az emberek mindennapos, munkaidőn túli “védelmi munkára”.

 

“Ma különleges vacsorát főzök.” – a lány egy kis csomagot húzott elő – “Fasírtot, és rizst.”

“Múlt héten vettél húst.Tudod, hogy nem engedhetjük meg magunknak állandóan.” – korholta az anyja.

“Ma igen. Ma van apa születésnapja”.

Az asszony szeme elhomályosodott.

“Apád tizenöt éve meghalt.”

 

Szomorú nap volt az a család életében. Higunnia népe fellázadt Vikut Ubran ellen.Azon a napon sokan vonultak az utcára, követelve a szabadságot, melytől csalással, és igaztalanul fosztotta meg őket Ubran elnök. Legalább is Ők ezt mondták. Férje aznap nem öltönyt vett mint máskor, hanem farmerban, ingben, és kezében egy öles csavarkulccsal indult el otthonról. Az asszony sírva kérte, hogy maradjon otthon, ha már önmagára, vagy reá nincs tekintettel, hát gondoljon a gyermekükre. A férfi összehúzta a szemöldökét, mérgesen mordult feleségére:

“Neked is jönnöd kéne. Rengeteg asszony csatlakozik hozzánk.”

“Akkor vagyunk biztonságban, ha meghúzzuk magunkat, és tesszük amit mondanak, mert azt kell tennünk. Azok az asszonyok bolondok. nem gondolnak a gyermekeikre. “

“Azért jönnek, mert rájuk gondolnak, mint ahogy én is rá gondolok. Csak is ő rá.”

Az asszony egész nap a híreket figyelte, és hallgatta az utcáról beszűrődő harcok zaját. Délután a hírekben bemondták, hogy Voltar Pitin, Risszona elnöke katonai segítséget nyújt, hogy leverjék a lázadókat, és visszaállítsák a törvényes kormányzást Higunniában. Két nap múlva elcsendesedtek a harcok, de a férje csak a harmadik napon érkezett haza. Haja gubancos, és csatakos volt a sártól, és vértől, karján véres kötést viselt.

“Elvesztünk.”

Néhány óra múlva Risszon katonák törték rájuk az ajtót, lerohanták az ágyban heverő férfit. Az egyikük ököllel a férje védelmére kelő asszony arcába ütött, a másik hasba rúgta a félelemtől sikoltozó lányt. Az asszony arcát könny, és vér áztatta. Tehetetlenül nézte, ahogy a Risszon katonák elhurcolják a férjét. A folyosón a felettük lakó szomszéd állt. Szemében gúny, és megvetés csillant, ajka vigyorra húzódott.

 

“Higunniai barátaim, testvéreim, gyermekeim: Újra béke honol utcáinkon. A véres lázadás felelőseit bíróság elé állítottuk, és ítéletet mondtunk felettük. Bevallották, hogy sok jó embert, hazánk igaz szülötteit bódították el szavaikkal. Hazugságokkal tömték tele a fejüket,elhitették velük, hogy csak a nyomor vár rájuk. Szemüket elvakították, hogy ne lássák: Higunnia virágzik. ÉN tudom, hogy ezekben az emberekben ott lapul a jóság, ott lapul a hazaszeretet, így ÉN megbocsájtok nekik, és arra kérlek titeket, TI is bocsássatok meg nekik. ENGEDJÜK meg, hogy újra köztünk élhessenek.”

 

Az asszony férje soha többet nem tért haza. Felakasztotta magát a cellájában. Hivatalos álláspont szerint a férfi “nem tudta elviselni a tudatot, és a szégyent, hogy képes lett volna romba dönteni virágzó hazáját…..”

 

“Nézd anyu. Négy gombóc is kitellett belőle.”

A nő nem válaszolt. Eszébe jutott, hogy húsz éve még több gombóc is jutott volna. Nem voltak gazdagok, de nem voltak szegények sem. Talán ők voltak azok, akiket úgy hívtak középosztály, de ez már csak egy szó.

 

Négy gombóc. Valóban ünnep nap a mai. Ma pont tíz éve, hogy Higunnia a Risszon Konföderáció tagja lett. Ezen a napon Vikut Ubran, és lánya Rihal, Risszoniába látogat, hogy Pitin elnökkel együtt ünnepeljenek. Anya, és lánya a tv előtt ültek, ölükben tálcával, azon ünnepi vacsorájukkal. Nem szóltak egymáshoz. Az asszony néha megpróbált beszélgetni a lányával, de már régóta nem sikerült. Ennek ellenére próbálkozott.

“Megjött a villanyszámla.”

“Mennyi?”

“Hatezerötszáz.”

“Valóban kevés,és a többi? Új költség?”

“Tizenötezer. A törlesztés tíz százalékkal emelkedett, de nem tudom miért. Az az átkozott átemelő még mindig nincs kész, miért fizetünk Risszoniának?”

A lány ijedten körülnézett, bár csak ketten voltak a szobában.

“Cssss. Kezdődik az ünnepi közvetítés.”

Az asszony elhallgatott. A lányát nézte, aki felnőtt nőnek nézett ki, de összehúzta magát, mint egy riadt gyermek. Ráébredt, megint túl sokat mondott. Csendben kell maradnia, így óvhatja meg a gyermekét. Tekintetét a tévé felé fordította. A Higunnia Hírek csatorna hatalmas, narancsos-pirosas dupla H emlémája pörgött a higunniai himnusz ritmusára. Egy pillanatra eszébe jutott a régi himnusz dallama, és szövege, de gyorsan kiverte a fejéből. Az már a múlt.

 

“Jó estét kívánok.” – köszöntötte a nézőket a hír olvasó -”Élőben jelentkezünk Risszoniából, ahol Risszon barátainkkal együtt ünnepeljük hazánk konföderációs tagságának tizedik évfordulóját. Ez a nap, kétszeresen is ünnep népünknek. Ma iktatjuk be hivatalába új, szabadon, és demokratikusan megválasztott elnök asszonyunkat Rihal Ubrant.”

 

Az élőkép váltott a riporter szavai alatt, és a nemrég megtartott választások felvételeit mutatták. Az emberek a választás reggelén sorba álltak a szavazóhelyiségek előtt, hogy minnél előbb leadhassák a voksukat. A higunniai választási törvényeket már a második ciklus végén megszigorították, hogy kizárhassák az elkövetkezendő választásokon a csalás lehetőségét. Így aztán úgy alakult, hogy a következő választásokon gyakorlatlag csak Ubran elnök pártjából voltak megfelelő indulók, köztük maga az elnök. Rendszerint többen figyelemre méltó eredményeket értek el, de éltek törvény adta lehetőségeikkel, és nyertes szavazataikkal a régi elnököt támogatták. Az utolsó választásokon új jelöltként indult Ubran lánya, és meg is nyerte. Még az apja, ki egyben Higunnia szerető apja is, lemondott a javára.

 

“Higunniai barátaim, testvéreim, gyermekeim: Évek óta vívjuk harcunkat, és immáron büszkén elmondhatom: Győztünk. Eljött az ideje, hogy visszavonuljak. Ne! Ne sírjatok barátaim, testvéreim, gyermekeim. Nem a gyász napja ez, hanem az ünnepé. Ti tettétek ünneppé ezt a napot. Átadom szép hazánk irányítását gyermekeinknek. Rihal. Leányom. Jöjj, vedd át gyermekeink nevében országunk törvénykönyvét. Képezze ez alapját a boldog jövőnek.”

 

A Vezető ezzel átadta az irányítást, és visszavonult vidéki birtokára. Az asszony is szeretett volna valahová visszavonulni, hiszen tíz évvel idősebb volt, mint az elnök, de nem tehette meg. Részben azért mert nem volt vidéki birtoka, a másik részben azért, mert a “békés kor” határa nyolcvan öt év. Addig is dolgozni kell az ország jólétéért, és bizonyítani kell az egységes nyugatnak, hogy a Risszon Konföderáció örök. Ubran elnök is ezt tette a vidéki birtokáról. Fáradhatatlanul dolgozott tovább, tanácsokkal látta el a lányát, és természetesen Risszoniába is ellátogatott, hogy képviselje virágzó hazáját.

 

A riporter hangja remegett.

“Megható pillanatok ezek kedves nézőink. Nézzék, nézzék Ubran elnök úr szemében a könnyeket. Ahogy átöleli a lányát. IGAZI apa. Úgy öleli gyermekét, ahogy minket, és szerető hazáját ölelné keblére.” – a riporter hangszíne megváltozott. hatalmas pátosszal folytatta – “Nézzék! Nézzék mellettük a büszke és dicsőséges Risszon nép vezérét, Voltar Pitin elnök urat. Népünk tovább folytatja harcos útját, immáron friss és fiatalos lendülettel. Atyáink óvó tekintete mellet, gyermekeink fiatalos lendületével, Pitin elnök úr, és a Risszon nép támogatásával haladunk a jövő felé. Nézzék ezeket a képsorokat kedves nézőink. Megható, és dicsőséges látvány, melyhez a Risszon hadsereg kórusa zeng ódát. Hallgassuk népeink himnuszát, ünnepeljünk együtt. Ez az a pillanat, amikor mindannyian fellélegezhetünk: Mindent megtettünk a gyermekeinkért! Ezekkel a megható képekkel kívánok áldott, békés éjszakát önöknek.”

 

Az asszony is megtett mindent a gyermekéért. Hinni akarta, hogy jól cselekedett, de az emlékei közt ott volt egy emlék, ami zavarta a hitét.

 

A férfi hangosan beszélt. Nem kiabált, csak hangos volt. Hangja mély, erőteljes, dühtől remegő.

 

“Hát nem érted meg? Nem látod mi folyik itt? Nem szabad birkának lenni. Most van esélyünk, hogy ez a nyomorult Ubran ne legyen újra Higunnia elnöke. Azért szavazol rá, mert nincs más alternatíva? Kerestél másik alternatívát? Megnézted a lehetőségeid? Addig harcolj, amíg tollal megteheted, mert utána a fegyver jön, de akkor már lehet, hogy az sem segít rajtunk. Nem szabad félni, nem szabad meghajolni. Csak nézd meg mit tett az országgal.”

 

Az asszony nem értette a férfit, de nem is érdekelte. Ő csak dolgozni akart. A számláit fizetni,és a gyermekét felnevelni. Ráadásul Ubran elnök tervei a Teherviselés csökkentéséről szimpatikusak voltak. Csak a vakok, és az örök elégedetlenkedők magyaráztak bele mindenfélét. Nem érdekelte őt a férfi egyetlen szava sem, de úgy döntött visszavág. A monitorát nézte, úgy szólt csak a férfihoz.

 

“Te harcolhatsz, mert nincs veszteni valód, mert nincs gyereked. Nekem van, ő rá kell gondolnom.”

 

A férfi arca elvörösödött.

“Ha rá gondolsz, akkor megfelelően döntesz, különben elcseszed a kölyköd jövőjét. Egy elnyomott, megvezetett társadalom hűséges tagja lesz, akit ezzel megtanítasz félni, és behódolni ”

A férfi dühösen kirohant az irodából. Utána még sokszor találkoztak, hiszen egy helyen dolgoztak, de ő már férfi köszönését sem fogadta. Úgy gondolta, jobb, ha semmilyen kapcsolatba sem hozzák egy ilyen emberrel.

Az asszony a leányát nézte, aki mellette állt, és ajkával némán formálta a himnusz szövegének a szavait. A leánya a virágzó, békés Higunnia polgárává vált. Ő megtett mindent a gyermekéért. Csakis ő érte. Ezt akarta, ez volt a célja. Megvédeni a gyermekét. Kétségek gyötörték. Lehet, hogy még is másképp kellett volna döntenie, mikor megtette azt a tollvonást?szabad

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s